top of page

Restitúciós eljárás Magyarországgal

Az Esterházy 2013 óta nagy erőfeszítéseket tesz, hogy visszaszerezze az 1919-ben Fraknó Várábóljogellenesen Magyarországra hurcolt műtárgyak tulajdonjogát.

Az 1919-es Tanácsköztársaság idején kereken 260 műtárgyat hurcoltak el Fraknó Várából Budapestre. A kincseket azóta is Magyarországon, különböző kultúrális intézmények depóiban őrzik, néhány kivételtől eltekintve a nyilvánosság és a szakértők elől elzárva. A Miniszterelnökség 2013-ban bejelentette, hogy leltárt készít azokról a kulturális javakról, amelyek tulajdonjoga vitatott. Ugyanabban az évben az Esterhazy Privatstiftung tárgyalásokat kezdeményezett az illetékes magyar hatóságokkal, ezek azonban nem vezettek eredményre, így végül két per is indult az ügyben.


2016-ban a Privatstiftung kérelmet nyújtott be, amelyet egy határozatban indoklás nélkül elutasítottak. A magyar közigazgatási bíróság 2018-ban hatályon kívül helyezte a megtámadott határozatot, és kötelezte az illetékes minisztert a restitúciós eljárás folytatására. Ez lehetett a hátterében annak, hogy miniszteri javaslat alapján módosították a 2013-as kormányrendeletet. Az új rendelet azt írta elő, hogy a felperesnek – jelen esetben az Esterhazy Privatstiftungnak – kell bizonyítania, hogy a műtárgyak tulajdonjoga nála van. Ennek következményeként a közigazgatási eljárásban újabb kérelem benyújtására került sor. A minisztérium újabb határozatot hozott, amelyben kimondta, hogy a Privatstiftung nem tudta minden kétséget kizáróan bizonyítani tulajdonjogát, a magyar állam tulajdonjoga viszont minden kétséget kizáróan megállapítható. A magyar törvények szerint azonban a tulajdonjog kérdése nem tartozik a közigazgatási eljárás hatáskörébe. A benyújtott fellebbezést a közigazgatási bíróság 2021 márciusában azzal az indokkal utasította el, hogy a párhuzamosan folyó polgári peres eljárásban már eldőlt, hogy a felperes nem rendelkezik tulajdonjoggal. Ezt a polgári peres eljárást 2017-ben indította az Esterházy Privatstiftung Magyarországon, mivel a műkincsek egy részét 2016 végén jogalap nélkül Fertődre szállították. A pert az Esterhazy Privatstiftung első fokon 2020 szeptemberében, másodfokon pedig 2021 májusában elvesztette. Egy újabb, 2023 februárjában hozott ítéletben ugyan elutasították az Esterhazy Privatstiftungnak a műtárgyak tulajdonjogára vonatkozó igényét, nem erősítették azonban meg a magyar állam tulajdonjogát sem.



A Fraknó Várából Budapestre hurcolt műtárgyakkal kapcsolatos, évek óta zajló jogvita tehát továbbra is tart. A műtárgyakat az Iparművészeti Múzeumban és a Magyar Nemzeti Múzeumban, valamint a fertődi Esterházy-kastélyban őrzik. Az Esterhazy Privatstiftung továbbra is nyitott a tárgyalásos megoldásra, és hangsúlyozza, hogy célja tulajdonjogának elismerése mellett a műkincsek Magyarországon tartása, a nagyközönség és a kutatók számára hozzáférhetővé tétele, és egy egyértelmű jogi szabályozás elérése a következő generációk számára.






9 megtekintés0 hozzászólás

Comments

Rated 0 out of 5 stars.
No ratings yet

Add a rating
bottom of page